Templomtörténet

Sárospatak fejlődésének elindítója, mondhatni alapítója 1. András királyunk (1046-1060) és felesége Anasztázia. Retel vitéz utódaitól szerzik meg a pataki uradalmat a komáromi királyi birtokért cserébe 1047-ben. A királyi birtokká válásból fakadnak a település későbbi kiváltságai: capella regia, exemptus parochia, hospes-település, vásároshely, hiteleshely, stb.

Anonymus ezt írja a birtokcseréről: “Endre király Retel utódaival Patakot két ok miatt felcserélte. Először, mivel a vadászatra nézve hasznosnak bizonyult a király számára, másodszor mivel az ő neje nagyon szeretett azon a vidéken: lakni abból az okból, mert az oroszok vezérének volt a lánya, közelebb volt szülőföldjéhez, de másrészt félt is a germánok fejedelmének lejövetelétől.”

A birtokcsere fő oka a Kijevhez fűződő szoros érzelmi kapcsolat. I. Andrást Kijevből hívják haza a magyar trónra. Ö ugyanis l038-tól Bölcs Jaroszláv udvarában nevelkedett. A keresztségben is Oroszország védőszentjéről nevezték el Andrásnak. Jaroszláv nagyfejedelem lányát vette feleségül.

I. András és Anasztázia mélyen vallásosak voltak. Ilyen volt a neveltetésük, hiszen Bölcs Jaroszláv az oroszok Szent Istvánjának számít.  Anasztáziát apja nyilván megfelelő munícióval engedte útra, anyagiak és lelkiek vonatkozásában is. Udvartartásában ott kellett, hogy legyenek a bazilissza apácák (mint Szent Imre herceg görög feleségének veszprémvölgyi bazilisszák) és papok is. A királynő és udvartartás a, valamint a szerzetesek elhelyezése jelentős építkezést indíthatott el Patakon. Két korabeli épület elhelyezkedését emelem ki, amiket ma már többé-kevésbé dokumentálni lehet. Valamelyikük környéke az emlékmű helyszíne is lehetne!

A biztosabban azonosítható épület a királynői kápolna, az un. rotunda. Az alapjaiban feltárt kis kerektemplom a vártemplom déli oldalán látható. Az 1965. évi ásatásokat vezető Molnár Vera a feltárt anyagok alapján a kápolna építését I. András által – a XI. század közepére valószínűsíti. Azonban nem ez a kápolna volt a település parochiális temploma, mert a környékén nem található temető. A rotunda valószínű titulusa: Szent Mihály főangyal (esetleg Szent Miklós).

A parochiális templom és a királynővel érkezett szerzetesek kolostora a mai görög katolikus templom környezetében épülhetett fel. A szakemberek az 1238-ban már működő domonkos kolostor helyét keresve jutottak arra a következtetésre, hogy az a Hustácon “lévő görög katolikus templom helyén állhatott. Gyurkó János építőmérnök a középkori városszerkezetből következtetett erre. J.Dankó Katalin doktori értekezésében három érvet sorakoztat fel az előbbi vélemény mellett. Legkézzelfoghatóbb argumentuma az, “hogy 1965-ben a görög katolikus templom déli oldalán vízvezetékcső fektetésekor falakat vágtak át, oly szélesek voltak, hogy alig-alig bírták szétvésni.”

Görög katolikus parókus elődöm Körte Ferenc állítása is alátámasztja az elmondottakat. Tőle hallottam, hogy a templom déli oldalán a kapuhoz közel nem maradtak meg az elültetett fenyőfa csemeték, de még az akác sem, mert valami régi pince vagy üreg (amiről a kihalt öregek beszéltek) kipárolgása elsorvasztja azokat.

Véleményem szerint a domonkos kolostor nem új építésű rendház volt, hanem a korábban görög szertartású elnéptelenedett kolostor lett átadva a domonkos oknak. Ebben a korban ez volt az egyházpolitika tendenciája. 1204. után, a bizánci latin császárság felállítását követően végleg elhidegült, tényleg elszakadt egymástól Nyugat és Kelet kereszténysége. A IV. lateráni zsinat 1215-ben már utasította a latin püspököket, hogy a keleti szertartásúakat latin papok küldésével térítsék vissza a skizmából. Ez a rendelkezés okozza a görög szertartású kolostorok XIII. századi elnéptelenedését.

1204-ben Imre királyunk még azt kéri Ill. Ince pápától, hogy a görög szertartású hazai kolostorokat szervezze egy görög szertartású püspök joghatósága alá. A pápa válaszából tudjuk, hogy akkor Magyarországon egy latin szertartású kolostor van, de “sok görög”.

Ugyanennek az Imre királynak maradt fenn 1201-ből keletkezett kiváltságlevele – amely 40 évvel megelőzi a korai városi privilégiumokat -, amelyben ezt írja Imre: “Patak idegenjeinek (hospesek), akik Szent Miklós egyházához tartoznak megengedjük, hogy az itt meghatározott szabadság oltalmát élvezzék …., amit ésszerűen megállapított a megelőző királyok tekintélye az ő hasznukra. . .”.

Az olaszi vendégnépek kérésére V. István (1272) és IV. László (1285) átírja az ő számukra az oklevelet. Ebben az átírásban maradt fenn az idézett szöveg, és nagyon is kétséges, hogy a Bodrogolasziakra kellene azt érteni. “A megelőző királyok tekintélye . . .” egyértelmübben vezet el az I. András feleségének udvartartásához tartozó kijeviekhez. Ezeknek lehetett egy “Szent Miklós egyháza”, ami körül temetőnek is lenni kellett (a rotunda körül ugyanis nincs), és nem túl messze helyezkedett el a királynői udvarháztól. Ezt a templomot és a közelében lévő rendházat kaphatták meg a domonkosok, ami a Hustácon lévő görög katolikus templom környékét tette máig szent hellyé. A “Szent Miklós egyház” Bodrogolasziba helyezése egyébként is erősen vitatható.

A domonkos kolostorból 1259-ből egy csodás gyógyulásról tudósítanak: “Az Úr 1259. évében midőn a nép Patakról a Szentegyházba érkezett… odajárult a nép a mártír szent ereklyéihez. Egy bizonyos orosz asszony, akinek a jobb keze súlyos sérülésben volt, meggyógyult.”

A híradás igazolja, hogy még 1259-ben, a tatárjárás pusztítása után is maradtak Patakon “oroszok” (valószínű csak a vallási hovatartozást jelentette, hazánkban a görög vagy az ószláv liturgikus nyelv a II. vatikáni zsinatig kötelezőnek számított), akik között kell keresni a fenti privilégiumok címzettjeit. Ez a templom lehetett korábban az I. András által épített “Szent Miklós egyház”, mert az ún. “orosz asszony” otthonosan, mély hittel éli meg vallásosságát ezen a helyen, noha a domonkosok egyik feladata éppen az, hogy megtérítse őt a “skizmából”…

Az Anasztázia királyné idejebeli építkezés valószínűleg több évig tartott. A pataki birtok 1047-ben került a birtokukba. Anonymus szerint a germán császár betörésétől is tartva kerül a királyné Patakra. Ez a betörés csak 1051-ben, III. Henrik hadjárata lehetett. Az alapvető építkezés és letelepedés tehát 1051-re már megvalósulhatott.

Sárospatak, 1999. október 28.

Dr. Szarka János